Gyermekes ismerőseink-rokonaink olykor igazán meg tudnak lepni minket.
Számomra önmagában is rejtély, hogy miért nem gondolják egyáltalán egy harmincas, hosszú évek óta tartós párkapcsolatban élő, mosolygós nőről, hogy esetleg… talán… lehet hogy… tegyük fel… mi van ha?… ő így, gyerek nélkül érzi jól magát és/vagy valamilyen okból ezt választotta? (Esetemben ez olyan 60-40 %.)
Ám, bizonyára a mémek, megszokások és elvárások miatt, előbb lyukadnak ki oda, hogy szegény nő:
– bizonyára nagyon boldogtalan a párjával, pedig már mióta együtt vannak…
– bizonyára nem normális, és még csak nem is tud róla…
– bizonyára nem lehet gyereke, úgy sajnálom…
– bizonyára ki fog futni az időből és majd nem lehet gyereke, úgy sajnálom (megint)…
Rosszabb esetben ezeknek hangot is adnak, mint például:
– ‘Majd a te párod is megkomolyodik, kitombolja magát és akkor jöhet a baba. Mert ő is akarja, nem?…’
– ‘Hány éves vagy? (válasz) Na, akkor még van időd. Néhány év.’
– ‘A kutya azért más, majd rájöttök.’
Ha egy olyan közegben élnénk, ahol van az emberek fejében egy másik alternativa is, akkor szerintem sok egymás mellett elbeszéléstől menthetnénk meg magunkat és az idő is kellemesebben ŐSZINTÉBBEN repülhetne. Közelebb kerülhetnénk egymáshoz.
Nem vonnánk meg egymástól a bizalom egy részét, csupán mert más életformát képzelünk el családjainknak.
Az én kérdésem továbbra is ugyanaz:
Miért gondolják egyes gyermekes párok, hogy joguk van ,,kikérdezni'” minket a mi ún. babás terveinkről, csak azért, mert nekik már van legalább egy? Mi sosem faggatjuk őket arról, mikor terveznek újabb diplomát vagy magasabb fokozatot szerezni…
És különösen:
Miért gondolják egyesek, hogy miután mi elmondjuk, nem tervezünk babát, ők nyugodtan tovább folytathatják a szólamaikat, mert szerintük ők jobban tudják, mi jó nekünk? Ennyi mindenre azért nem jogosíthatna fel az az 5. vagy 6. X…
Shawna
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: